Ma délután fogorvoshoz megyünk. Végre betömik az augusztus óta gyökérkezelés alatt álló fogamat! A fogorvos utánra beszerveztünk egy „biztonság kedvéért” méhszájellenőrzést, mert az utóbbi napokban megint többet feszül, keményedik a pocak, annak ellenére, hogy egész nap fekszem és már 3g magnéziumot szedek naponta.
Az autózás a fogorvoshoz rettenetesre sikeredik: már az utcánk macskaköves szakaszán elkezd feszülni a hasam, és utána végig fennmarad az instabil állapot, többször be is keményedik, persze emiatt tiszta stressz vagyok, kezd elfogni a pánik. Alig várom, hogy megérkezzünk. A karácsonyi forgalom miatt 10 percet késünk, de szerencsére a kezelés is csúszik, így adódik 20 percem, hogy összeszedjem magam. Mire bejutok, egészen jól érzem magam. Kb. 15 perc elteltével viszont légszomjam támad, mutogatok, hogy gyorsan nyissanak ablakot, de ez sem segít, próbálom venni a levegőt, de mintha nem lenne benne oxigén, a hátam és a tarkóm teljesen felforrósodik és úgy érzem, elvesztem a kontrollt a testem irányítása felett. Behívják B-t, ekkor már jönnek a csillagok és nem látok színeket. Pánikolok, hogy elvesztem az eszméletemet. Aztán utolsó pillanatban érzem, hogy kezd javulni a helyzet, pár percen belül teljesen magamnál vagyok. Még sosem történt velem ilyen. A gyökértömést így nem tudja befejezni az orvos, úgyhogy ismét ideiglenes tömést kapok.
Az úton és a fogorvosnál történtek után örülök, hogy bemegyünk a kórházba, kicsit félek, hogy a méhszáj vajon jól tartja –e magát.
Egy keveset várni kell Dr.S.G.-re, addig leülünk a székekre. Mikor megérkezik, és felállunk, újabb fizikai nyomor: valami a jobb combom töve fölött begörcsöl, alig vonszolom el magam a vizsgálóig, és ott is csak szenvedek, nem tudom, hogy helyezkedjek, hogy jobb legyen. Kb. 5 percig tart, aztán elmúlik. Találgatunk, hogy talán valamelyik baba megrúghatta a húgyvezetékemet és az görcsölt be ettől…
A doki megvizsgál, a méhszáj teljesen zárt, de a görcsök miatt javasol egy magnézium infúziót.
A szülőszobára visznek. Ahogy belépek, rám törnek az emlékek, hogy utoljára mi történt velünk egy ilyen helyen, és menthetetlenül előbuggyannak a könnyek. Aztán összeszedem magam és arra koncentrálok, hogy ez most egy másik helyzet, és egyelőre nem tartunk ott, ahol januárban. Felfekszem az ágyra, bekötik az infúziót, feltesznek egy fájásmérőt. 2 óra alatt csöpög le a gyógyszer, ezalatt rendszeresen követik egymást az összehúzódások, a gép szerint viszont nem esnek veszélyes tartományba. Mire belémfolyik a teljes adag infúzió, már ritkulnak és gyengülnek is. Mindezek után a dokim jobbnak látja, ha éjszakára bent maradok. Az osztályon Bricanyl kúrát kezdenek a görcsök megszüntetése érdekében, naponta hatszor kapom majd, szubkután injekcióban. Mellette antibiotikum kezelés is kezdődik, először vénásan, később áttérhetünk szájon át szedésre.
Éjszaka nem tudok aludni: meleg van és száraz a levegő, Majára gondolok, akit váratlanul hagytam egyedül, anélkül, hogy megbeszélhettük volna, és sejtem, hogy nem holnap lesz, amikor hazamehetek. Éjfélkor és négykor hozzák a szurit, ami rémesen csíp, utána meg remegek és háromnegyed órán keresztül majd’ kiugrik a szívem a helyéről.
