...adunk az élvezeteknek is. A mai napra kértünk egy időpontot 4D babamozira az Istenhegyi Géndiagnosztikán. Azért Dr. H.K. személyéhez most is ragaszkodtunk, egyrészt mert Neki nem kell magyaráznunk, hogy ne rémüljön meg, ha lát valami mást is az élő mazaton kívül, másrészt aki annyira zsonglőre az uh fejnek, mint Ő, az biztosan szép fotókat tud nekünk csinálni.
Most talán néhányan rosszallóan csóválják a fejüket, hogy miért nem hagyjuk már békén ezt a szerencsétlen gyereket, bőven elég a sok kötelező vizsgálat. Hát, aki csóvál, az csak csóváljon, csak vigyázzon, hogy el ne szédüljön. Mi viszont úgy éreztük, kell egy kis önfeledt örömködés, amikor nem érkeresztmetszeteket nézegetünk szorongva, hanem urambocsá' az arcában gyönyörködünk. Lassan már úgy érzem, hamarabb felismerném a gyerekemet félbevágva, mint egészben. Elnézést a morbid poénért...
Nem is magyarázom tovább a bizonyítványom.
Szóval megérkezünk, épp időben, alig ülünk le, már mehetünk is be. Dr.H.K. meglátva minket megvilágosodik, hogy miért volt olyan ismerős a név az előjegyzésben. Rögtön azzal indítunk, hogy mi most mozizni jöttünk, kezecskékben és lábacskákban gyönyörködni, latolgatni, hogy kire hasonlít a poronty.
Azért persze egy kis "szakmázást" nem lehet kihagyni, előkerül az MR lelet.
Vizsgálat közben eloszlanak a kétségeink afelől, hogy vajonk Dr.H.K. tud -e mesélős mozidélutánt is tartani, ha ultrahangról van szó, illetve beigazolódik az az elgondolásunk is, hogy aki 2D-ben ász, az 4D-ben is varázsol. Már 2D-ben is ki-kirajzolódik az arcocska. Méregetés közben a doktornő előrevetíti, hogy nem lesz értelme a 4D-nek, mert háttal fordul nekünk a baba és a keze is a feje előtt van. Na, ehhez képest átvált "narancs üzemmódba" és hopp, rögtön egy gyönyörű portré! Jót mulatunk, hogy milyen "rémes" felvétel. Én meg fejhangon visítozom, hogy jajj, milyen helyes, milyen tüdéri, milyen aranyos. A fiunkra amúgy is lehetett számítani, hogy ha az egyik pillanatban háttal van, kezeivel az arca előtt, akkor pár másodperccel később már oldalt fordul és széttárja a karjait. Még jó ideig nézelődünk, ámuldozunk, a gyerök produkálja magát: nyitogatja a száját, rúgkapál, mozgatja a kezeit (azaz csak elvan, ahogy mindig is szokott).
Átszellemült arccal távozunk, próbálunk napirendre térni afölött, hogy milyen szép súlyban van (758g). Nem tudom megállni, hogy ne kezdjek el számolgatni: tavaly januárban a 23 hét 5 napra született babáink közül még a nagyobb is csak 520g volt, ez a kis szerencse kegyeltje pedig 4 nappal idősebb korában majd' negyed kilóval többel büszkélkedhet.
Itthon előkerül a Majáról készült hasonlóan jó portré, és kiderül: a képen épp csak egy héttel idősebb a mostani pocaklakónál. Készítek is egy összeállítást a ma készült képekből és Maja portréjából. A kinyomtatott fotót az éjjelilámpámba tűzöm és elalvás előtt még gyönyörködöm egy kicsit a gyerekeimben. (jobbra fönt Maja, a többi ma készült a leendő öccséről)
