Eljött az előírt MR vizsgálat napja. Ennek a vizsgálatnak az elvégzése "kötelező" a beavatkozás után 3-4 héttel. Fő célja, hogy kiderítse, lett -e agyvérzése a megmaradt babának, illetve hogy az agy szabályosan fejlődik -e, jó -e a szerkezete, nincs -e ödéma, kamratágulat vagy egyéb rendellenesség.
Világ életemben rettegtem attól, hogy egyszer nekem is be kelljen mennem "A Csőbe". Még élénken él bennem a gimis emlék, amikor orvosi biológia fakultáció keretében ellátogattunk egy ilyen vizsgálatot megnézni. És hát kár lenne tagadni, a Dr. House részeiben futószalagon csőbe húzott páciensek láttán is rendre izzadt a tenyerem. Hát, most rajtam a sor.... Itthon még gondolkodom kicsit, hogy befeküdjek -e a franciaágyunk alá, mintegy tréningezésképpen, de aztán eszembe ötlik (illetve valójában nem ötlik eszembe), hogy mikor volt ott utoljára porszívózva, és leteszek az edzéstervemről.
Pontosan érkezünk. A folyosón tucatnyi ember ül a szokásos kórházi padokon (hajlított perforált lemez, az ergonómiai tesztelésükre már nem jutott pénz). Abban a reményben ülünk le, hogy a többiek csak balekok, akik órákkal hamarabb érkeztek a bejegyzett időpontjuknál. Aztán a majd' három órás várakozás kijózanít, hogy bizony a többiek sem érkeztek korábban, mint kellett volna. B. a második óra végén elugrik a legközelebbi közértbe és három napi hideg élelemmel tér vissza.
Aztán végre én következem. Némi lelkiismeretfurdalással lépek be a vizsgálóba, mert a velünk szemben ülő kislány nálunk hamarabb érkezett, mégis engem hívnak előbb. B. is jön velem, de az asszisztensnő nem engedi be. B. beveti a jokerkártyáját: ő is orvos, hadd nézze végig a vizsgálatot. De a hölgy megrendíthetetlen, az ajtó bezárul B. előtt, énutánam. Az asszisztensnő megmutatja, hol pakolhatok le, majd lazán közli, hogy máris jön, csak "kiszabadítja az előző pácienst". Na, pont ez a mondat kellett most nekem.
Bekukkantok a géphez, egész tágasnak tűnik a cső, és nem is olyan hosszú, mint ahogy emlékeztem. Talán még ki is fog lógni a fejem? De jó lenne... Sejtem, hogy kudarcra van ítélve, de azért bedobom a kérdést próba cseresznye alapon: fekhetek -e esetleg oldalt? Természetesen nem. Ez a vizsgálat kizárólag hanyatt fekve, mozdulatlan állapotban ad értékelhető képeket. Felfekszem a tepsire, a hölgy alám igazítja a megfelelő támasztékokat, a hasmara pedig egy nagy öv kerül, elég nehéz. Nem elég a döglött bogár pozíció, még ez is plusz súly a derekamra. A karjaimat fel kell tennem a fejem fölé, a kezembe egy pánikgombot kapok. A tepsi felemelkedik. Hiába látszott hát tágasnak a cső, felemelnek annyira, hogy az orrom 10 centire van csak a cső falától. Ahogy megyek befelé, arra is rájövök, hogy vagy a cső hosszabb, mint ahogy tűnt, vagy én vagyok pont ugyanolyan rövid. Eljátszom a gondolattal, hogy azonnal nyomom a gombot. De aztán tűrtőztetem magam, mert azzal csak elodáznám a befejezést. Az asszisztens szavai lebegnek a szemem előtt, hogy talán negyed óra alatt végzünk is. Figyelek a légzésemre, tanulmányozom a festékhibákat a cső falán. Aztán elkezdek számolgatni egytől hatvanig, az ujjaimon jegyzem, hogy hányszor jutottam a számsor végére. Direkt lassabban számolok, mint ahogy a másodpercek telnek, hogy mire eljutok tizenöt ujjig, már biztosan vége legyen. Az utolsó hatvanasnál tartok, amikor egy hangszórón hallom az asszisztens hangját: mindjárt végzünk. Visszakérdezek, hogy ez még hány percet jelent, mert már erősen úszik a pánikgomb a kezemben, a hátam pedig úgy érzem, menten leszakad. A válasz 2-3 perc, meg az, hogy látja a képernyőn, ahogy a baba boxolja a húgyhólyagomat. Ja. Én meg érzem.
Nem telik el két perc sem, és hallom, ahogy nyílik az ajtó: hurrá, kiszabadítanak!!!
Kissé nehezen ülök fel, és még egy perc kell, hogy fel is tudjak állni. Jutalmul megmutat nekem a hölgy egy képet, amin a baba oldalnézetben (hosszmetszetben) látható. Nagyon klassz! Látszik, milyen sok helye van odabent.
Holnap reggel telefonálhatunk az eredményért.
Epilógus: várom, hogy végre szegény kislány jön be utánam, de nem. Egy "kedves" anyuka, akinek még időpontja sem volt, addig balhézik, amíg kibulizza, hogy az ő lánya következzen. Gratulálok, anyuka...
